Maia Morgenstein harmadik
gyermekét várta, amikor Mel Gibson Passióját forgatták. A színésznő senkinek
nem beszélt terhességéről, csak a forgatás utolsó napjaiban árulta el a
Jézust játszó színésznek. Valószínűleg akkor sem történt volna semmi, ha
mégis kiszivárog és megírják a hírt. Ezzel a sztorival nem lehetett volna
címlapra kerülni.
Erdős Gábor riporter:
A Kultúrház mai vendége Nógrádi Gergely, aki évek óta újságíró és szerkesztő
társasági magazinoknál. Jó estét kívánok. Nálad volt valami olyan, ami kiütötte
a biztosítékot egész pályafutásod során? Nem te csináltad, de láttad.
Nógrádi Gergely:
Számtalan ilyen volt, hiszen csak ezzel tudtuk a lapokat eladni. Hogyha nem volt
címlapsztori, akkor pótszert gyártottunk.
E. G.:
Jó, akkor úgy kiütötte a biztosítékot, hogy te nem csináltad volna meg. Te nem
tettél volna olyan címlapot, nem csináltál volna olyan headline-t, nem tetted
volna ki azt a fotót.
N. G.:
Magánemberként soha, egy újság szerkesztőjeként viszont azonnal.
E. G.:
Ezt most nem értem.
N. G.:
Kétféle etika működik. Az egyik mint egy magánember, a másik pedig mint
főszerkesztő.
E. G.:
Világos. Tehát magánemberként nem csinálnál soha semmi ilyet, főszerkesztőként
pedig minden belefér.
N. G.:
Megadom az elsőbbséget az utcán, a gyerekkel meg a szomszéddal együtt játszom,
segítek neki fát ültetni. Ahogy bemegyek a szerkesztőségbe, egy kicsit más
morális törvények szerint dolgozom.
E. G.:
Most visszamenve Morgensteinhez. Azóta már azt is tudjuk róla, hogy lánya
született és az sem titok, hogy első gyermekének édesapja magyar. Ő mondta
mindezt el a Passió budapesti sajtótájékoztatóján.
Mennyit árulnak el a hírességek a sajtónak? Hol vannak a magánszféra határai?
Mit gondolnak például arról az újságíróról, aki 16 ezer dollárért bérelt egy
mini tengeralattjárót néhány órára csak azért, hogy lekaphassa Dianát? A szakma
elítéli, pedig tény: többen nézik a paparazzók fotóit, mint az összes többit
együttvéve. Nálunk mégsem jellemzőek a hírességekről készült kémfotók. Vajon
miért?
N. G.:
Több oka van. Az egyik az az, hogy nem fizetik meg. Tehát 18 órát, vagy 3 napot
ott ül valaki, ott fekszik valaki egy bozót alján és próbál a legfejlettebb,
legelőrehaladottabb műszaki eszközökkel készíteni egy-két jó paparazzó képet,
ezért ő nem kap itthon annyit, amiből elél évekig. Kint egy villát vesz ebből a
francia tengerparton, a spanyol Riviérán. A másik dolog, hogy szemérmesek
vagyunk. Van egy tradicionális tartás, egy tradicionális tisztelet. Nem szabad
belelépni a másik ember privátszférájába. Ha meg is fizetnék ezeket a paparazzó
fotókat itthon, akkor is a sakálon indulnának el. A fotósok nagy része nem lenne
rávehető, nem tudnánk rávenni szerkesztőként arra, hogy odamenjen, belelépnek,
ahogy a váci panzióból kijön a barátnőjével a politikus, lekapja. Ahogy pedofil
képeket a zsebéből elővesz és nézeget, lekapja. Ezek nagyon-nagyon ingoványos
területek. Nehéz rálépni. Félünk, hogy a hátunkban egy késsel jövünk vissza
Vácról.
Erdős Gábor riporter:
Te is lehetsz paparazzó. Így gondolják az egyik Internetes portál szerkesztői,
amikor arra bíztatnak mindenkit, hogy küldjön sztorikat azokról a hírességekről,
akikkel összefutnak. A rovat nagyon népszerű, sokszor a sztárok is innen tudják
meg, hogy mit csináltak aznap.
Nálunk négy éve jelent meg először az a kiadvány, amelyikben a száz leggazdagabb
magyarról lehetett olvasni. Itt már az is merészségnek számított, hogy a benne
szereplők vállalták a vagyonukat. Azt már elképzelni sem tudjuk, hogy olyan
lista is készüljön, amire a legtöbbet adózók kerülnek fel, mint ahogy például ez
az Egyesült Államokban is szokás. Azt mondtad az előbb, hogy szemérmesebbek
vagyunk, tapintatosabbak vagyunk.
N. G.:
Ez még mindig egy morálisan előrehaladottabb ország, mint a nyugat. Furcsa amit
mondok, de...
E. G.:
Ez tényleg nem érdekli annyira az embereket, hogy vájkáljanak az újságírók és a
fotósok a hírességek magánéletében?
N. G.:
Én azt gondolom, hogy nem ennyire tiszta az út. Tehát az Édes életre gondolunk
ugye a 60-as évek elejére, a Fellini filmre, ott már olyan eszközökkel dolgozott
a Mastroianni, jöttek a fotósok a kis vespákkal és kattogtatták a gépeket.
Nálunk még mindig nincsenek ilyen szituációk, nem látunk ilyesmit. Nem léteznek
igazi magánéleti kutakodások . Ez egyébként egy biznisz. Ha okos és rátermett a
sztár, elmond annyit amennyit szükségesnek érez, amennyivel kielégíti a vágyát a
bulvárlapoknak, a magazinoknak. Engedi, hogy levegyék az újságírók a vérét,
engedi, hogy kicsontozzák egy picit amennyire ő szeretné és majd cserébe ő fog
kérni egyszer valamit amikor lemeze lesz, amikor filmje lesz, akkor majd neki
tesznek szívességet az újságírók. Tehát ez egy biznisz.
E. G.:
Te eredetileg operaénekesnek készültél.
N. G.:
Voltam is.
E. G.:
És aztán mégis azt választottad, hogy elmész újságírónak, hogy pletykákkal
foglalkozol, hogy mások helyett megírod a könyvet. Miért volt ez a váltás?
N. G.:
Nem számítottam arra, hogy magánéleti kérdések lesznek.
E. G.:
Valami miatt vonzott gondolom ez a része az újságírásnak és az életnek.
N. G.:
Valóban, miután énekesként kipróbáltam, hogy milyen a színpadon állni
reflektorfényben, rendkívüli módon izgatott, hogy milyen lehet ez a másik
oldalról. Hogyan bánjunk egy újságíróval? Mit tegyünk, ha nyilatkoznunk kell?
Mit vegyünk fel? Milyen ruhát, milyen szavakat használjunk? Tudjuk-e manipulálni
a sajtót, amikor szükségünk van rá? Hogyan tud egy fiatal énekes, színész, stb.
sztár lenni Magyarországon? Miből áll a sztárképzés, ez rendkívül érdekes.
E. G.:
Most arról beszéltünk több körben is, hogy Magyarországon tapintatosabbak
vagyunk, meg fejlettebb az erkölcsi érzékünk és azt állítod, hogy talán nem is
érdekel minket annyira.
N. G.:
Talán rosszul fogalmaztam a fejlettebb erkölcsi érzékre. Más még mint nyugaton.
Itthon ugye egy Fehér Miklós kép a pályán, emlékszünk rá, mekkora port vert fel.
E. G.:
Ő a focista, aki meghalt játék közben egy portugál csapatban.
N. G.:
Így van. Ott egy főszerkesztőnek mérlegelnie kell, mit tegyen? Tegye ki a
címlapra, ne tegye? Kell-e az olvasottság, kell-e a példányszám növelése ilyen
áron? Nem kell? Erkölcsi érzékünk mennyire bírja? Az elmúlt 15 évnek ez volt a
legsarkalatosabb pontja, ez a címlapkép.
E. G.:
Ha a politikusokról beszélünk, akkor azt gyanítja az ember, hogy azért itt más
oka is van annak, hogy szemérmesebbek vagyunk, vagy nem vagyunk annyira
belemenősek.
N. G.:
Talán három fő oka van. Az egyik a már említett feudális tisztelet a felső
vezetés iránt, ami sok évszázados és valahogy a zsigereinkben van. A másik az
az, hogy tulajdonképpen nem nagyon tudunk mi produkálni bulvár szinten olyan
szenzációt, ami felérne az elmúlt 15 év valóságos szenzációival. Mit tudok én
már hozni címlapon vagy újságban olyan szenzációt, ami megközelítheti azokat a
híreket, amelyek nap mint nap benne vannak politikusokról a lapokban. A harmadik
pedig, hogy én úgy érzem legalábbis személy szerint, hogy nincsenek igazán
szerethető politikusaink. Ez rendkívül fontos, hogy egy sztár szerethető legyen,
még a hibáival együtt is. Nem akarok neveket mondani, de sok sztár van, akit a
hibáival együtt elfogadunk és szeretünk. Valahogy a politikusok nem tudtak közel
férkőzni a szívünkhöz.
|
